Jót tehet a paradicsomlé a daganatos betegeknek
A rosszindulatú daganatok kezelésének a röntgenbesugárzás egyik fontos módszere, melynek mellékhatásait amerikai kutatók szerint enyhítheti a paradicsomlé.
A piros színű gyümölcsökben és zöldségekben található, erőteljes antioxidáns hatású likopin. A paradicsomban nagy mennyiségben található, antioxidánsként megakadályozza például a rossz, LDL-koleszterin megtapadását az ütőerek felszínén, valamint hatékony rákmegelőző hatással bír – a prosztatarák például ritkábban fordul elő azokban, akik sok paradicsomot fogyasztanak.
Amerikai kutatók Mridual Datta vezetésével azt vizsgálták, hogy a sugárkezelés szövődményeit is csökkenteni lehet-e paradicsomlé adagolásával, mivel a besugárzás mellékhatásai elsősorban gyulladásos folyamatok, amelyeket az antioxidánsok csökkenthetnek. A munkacsoport 17, prosztatarák miatt sugárkezelést igénylő beteget vont be a vizsgálatba.
A betegeket véletlenszerűen két csoportba osztották, öt beteg a szokásos kezelést kapta, 12 beteg pedig egy-négy deciliter közötti mennyiségben ivott öt-nyolc héten keresztül naponta paradicsomlevet.
Eredményeiket a kutatók az Amerikai Rákkutatók Intézetének kongresszusán ismertették. A paradicsomlé a sugárkezelés következtében megjelenő, gyulladásos folyamatra jellemző laboratóriumi változásokat jelentősen csökkentette. A kutatók hangsúlyozták, hogy a kis esetszám miatt ez a kiegészítő kezelés további vizsgálatokat igényel, de a kedvező adat újabb bizonyítéka annak, hogy nem csak finom, de egészségügyileg is hasznos paradicsomot enni.
Forrás: https://www.dehir.hu/eletmod/jot-tehet-a-paradicsomle-a-daganatos-betegeknek/2012/01/03/